Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amiben – hasonló körülmények közt – maga is kívánná, hogy elviseljék őt.  (Assisi Szent Ferenc)

A kezdet kezdete

A ferences jelenlét a Bácskában már a török idők előtti följegyzésekből is dokumentálható. A törökök visszaszorítása után, különösen pedig Savoyai Jenő győzelmes hadjáratait követően, amikor a katolikus népesség kezdett visszatérni erre a területre, Szeged és Bács, később pedig Szabadka is ferences lelkipasztorizáció központjává vált. A bácskai plébániák többségének első állandó vagy kijáró lelkipásztora ferences volt.

Az újvidéki ferences letelepedés gondolatának írásos rögzítése 1941 őszéhez kapcsolódik, majd december 27-én a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett rendtartomány definitoriuma hivatalosan is napirendre tűzi az újvidéki letelepedés kérdését. 1942 folyamán az említett provinciának három pátere teljesít telepes lelkészi szolgálatot ezen a vidéken. Közöttük van Körösztös Krizosztomatya is, aki Horthyváráról (Stepanovićevo) hét idetelepített bukovinai székely telepet lát el, mint annak a „példásan vallásos nép”-nek lelki gondozója, amely számára „a szentmise fontosabb a mindennapi kenyérnél”. Krizosztom atyát élénken foglalkoztatja egy ferences ház megalapításának a gondolata. Habár a helyszín – Topolya legyen-e, vagy Újvidék – nem világos, az atya Újvidék mellett dönt, mert „több oldalról nyilvánult meg az óhaj, mind a papság. mind a világiak részéről, hogy a ferencesek telepedjenek le Újvidéken”. Az október 20-át írt levelében sürgeti a tartomány vezetőségének döntését: „Még mindig nem tudom, hogy a provinciának elhatározott szándéka a letelepedés, mert jóformán semmi sem történt az érdekében”. Mint ügybuzgó ember erélyes hangot üt meg levelében, sürgős intézkedést követel, mert: „szerintem már rég bent lakhatnánk Újvidéken”.

A provinciális azonban nem ült ölbe tett kézzel, hiszen az október végén kelt levelében meghagyja Krizosztom atyának, hogy „egy olyan zárdát készítsenek, mely mintája lehet minden ezután következőnek”. A tartományi elöljáróság Krizosztom atyát és Schneider Vencel definitor atyát bízza meg a letelepedés módozatainak kidolgozásával, Krizosztomot azonban október 6-án behívják katonalelkészi szolgálatra, és az orosz frontra küldik, ahonnan csak 1942. augusztus 10-én tér vissza. Ekkor ő lesz az újvidéki letelepedés fő megbízottja és felhatalmazottja. Ezt a tényt Schrotty Pál provinciális szeptember 2-án kelt 1942/2492 sz. levelében is erősíti.

Az 1942. október 6-án megtartott definitoriumi gyűlés jegyzőkönyvéből megtudjuk, hogy megoldódott az épület kérdése is: Léh Mátyás szépligeti (ma: Gajdobra) plébános a rendnek ajándékozta újvidéki emeletes házát, ennek „földszintje a kápolna, emelete a zárda szerepét fogja betölteni mindaddig, míg az új templom és zárda föl nem épül”. Ezt az új templomot a mai Park Szálló helyén képzelte el az akkori tartományi vezetés – kupolás, bazilika stílusú épület formájában. Ez a terv azonban meghiúsult.

A hivatalos bevonulás idejét a definitoium 1943. január 28-i gyűlésén február 2-ára, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjára tűzte ki. Ezen a napon Uzdóczy Zadravecz István tábori püspök, aki maga is a Kapisztrán-provincia tagja volt, felszentelte a ferencesek első újvidéki kápolnáját, amely a mai templomnak mintegy a felét tette ki, a szélesebb bejárati részt.

A jövevények és zarándokok templomot építenek

A szépligeti plébános ajándékozta ház, amelynek földszintjét kápolnává alakították át, emeletét pedig zárdává, és amelyet Zadravecz püspök úr 1943-ban, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén szentelt fel, hamarosan szűknek bizonyult.

A testvérek, az agilis házfőnök vezetésével, a hívek bőkezű adakozása mellett, 1943 májusában hozzáfogtak a kápolna kibővítéséhez. A Maca János építővállalkozó irányításával végzett munkálatok 1943 októberére nagyjából be is fejeződtek, majd október 31-én, Krisztus Király ünnepén dr. Beresztóczy Miklós pápai kamarás felszentelte a kibővített kápolnát, amelynek nagysága azóta is változatlan.

A világégést követő években nem volt lehetőség jelentősebb átalakításra, de az adott épület enélkül is megfelelt az igényeknek. A hívek buzgósága és a Szűz Mária iránti tisztelet eredményeként a háború alatt épült légvédelmi óvóhely oldalán Ashiku atya lourdes-i barlangot emeltetett, amely – bár a végén már igen tönkrement állapotban – 1981-ig megmaradt, amikor azonban az állandó talajvíz miatt a használatban óvóhelyet is le kellett bontani.

A templom és rendház épülete minduntalan javításra szorult, de 1962-ig nem kellett jelentősebb felújítást eszközölni. Ebben az évben – Létusz atya vezetésével – külső tatarozást végeztek: leszedték a falakat behálózó kúszónövényt, kijavították a külső falhibákat, továbbá kikövezték a ház körüli járdát.

1963 novemberében a város „megvette” a kert egy részét, amelyet még Krizosztom atya vásárolt meg. A szerződés szerint a többi tulajdonosnak ki is fizették a kertrészeket, a rendházét pedig ötven éven keresztül törleszti majd a város még nevetségesnek sem nevezhető összegű évi két részletben. Ugyanebben az évben a házat rákapcsolták a városi vízvezetékre is.

1964-ben az utcai kerítés megjavítására került sor. A téglából épült kerítést a város 1950-ben lebontatta a tégla szükségességére hivatkozva, és fakerítést állítatott. 1964-ben tehát újból szilárd anyagból épült utcai kerítés, amely kisebb változtatásokkal a mai napig megőrizte eredeti alakját.

A hatvanas évek második felében (1967 novembere) – Péter atya idejében – a vatikáni zsinat liturgiára vonatkozó rendeleteinek értelmében megtörténik az oltár nép felé fordítása, egyszersmind a szentély márványozása. A munkálatok kivitelezője Tóth Imre mester. 1968-ban megkezdődik a templom falainak elszigetelése, valamint az új sekrestye kialakítása a mai formájában, úgyszintén a lépcsőháznak és a sekrestye bejáratának összekötése mennyezettel. Ugyanekkor kialakul a templom mai oldalkijárata is. A munkálatok terhét Tóth Imre, Oláh Imre és Horváth Imre mesterek viselik.

Hajek Gotthárd atya folytatja a munkálatokat. A márványlapokkal fedett oltárt 1978-ban eredeti isztriai márványból készült új liturgikus asztal váltja föl, és az oszlopokról is lekerül a márvány, mert a nedvesség miatt leválnak a lapok. Folytatódik a templom falainak elszigetelése, majd megtörténik a fal alsó részének bevonása vízálló műanyaggal.

Horvat Benko házfőnök tovább folytatja a megkezdett belső felújításokat. A templom padlójának márványozása mintegy kétharmad részben elkészül, majd Harmath Károly idején befejeződik.

1983-ban a külső vakolat egyre nagyobb mértékű hullása ellen már nincs védekezés, ezért az egész ház külseje javíttatásra szorul.

1984 késő őszén a ház központi fűtést kap saját kazánnal.

Az udvari épületek különböző célokat szolgáltak az elmúlt hetven év során. Ennek megfelelően szükség mutatkozott kisebb-nagyobb átalakításokra. A legnagyobb restaurációs munkák 1986-ban és 1991 őszén mentek végbe, hogy az épületek jobban megfeleljenek az időközben odatelepített nyomda igényeinek.

Az épület emeleti részén az évtizedek folyamán szintén több kisebb átalakításra került sor a lakhatóság és a jobb hasznosítás érdekében. A legnagyobb ilyen jellegű vállalkozás 1992 végén fejeződött be: a tetőtér beépítésével az Agapé szerkesztősége jutott helyiségekhez.

Pásztorok a nyáj élén

A rendház testvéri közössége a letelepedés éveiben volt a legnagyobb létszámú. A letelepedést előkészítő és megszervező Körösztös Krizosztom atya mellett az 1943-as kápolnaszentelés után négy testvér kezdte meg tevékenységét a házban: Kiss József és Szikra Ferenc atya, valamint Scheibl Modeszt és Cseh Anicét testvér. Márciusban Kamarás Mihály atya váltja fel József atyát. A kibővített kápolna felszentelése után idekerült még Domonkos, Nagy Máriusz és Honor atya.

1944 nyarán a frontvonal egyre gyorsabb közeledése miatt a rendházból más házba távozott Domonkos és Honor atya, Máriusz pedig elhagyta a rendet. Helyükbe július 24-én Kovács Kristófatya jött, míg Ferenc atyát Szabadkára helyezte a rendi elöljáróság. Így 1944 őszére már csak három atya marad a rendházban: Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf és Kamarás Mihály.

E három közül kerülnek ki rendházunk vértanúi. 1944. október 26-án a kommunistapartizán csapatok, orosz katonákkal erősítve elviszik a rendház lakóit is. A házfőnököt, Krizosztom atyát, akit betegsége sokkal idősebbnek láttatott, mint amennyi éves volt, „öreg” korára való tekintettel itt akarják hagyni. De a túlélő atya tanúsága szerint a gvardián úgy vélekedett, hogy ha már a testvéreket viszik, akkor vigyék őt is. Ő fejezte be leghamarabb az életét. Minden valószínűség szerint halálra kínozták a folyamórség kaszárnyájában. Sírjának helye mindmáig ismeretlen. A másik két életben maradtat a többi elfogott férfival együtt Inđija irányába viszik. S közben megállnak velük. Péterváradon, a várban, például egy egész éjszakát gyóntatással töltenek az elhurcoltak. Tekija felé tartva egy partizánnő Kristóf atyát különös kegyetlenséggel bántalmazza, nemcsak fizikailag, hanem verbálisan is, hitét gyalázva mondja neki, hogy mentse meg Szűz Mária, akinek az olvasóját viseli. Mivel nem bírja az erőltetett menetet, az atyát fölteszik egy feléjük tartó orosz katonai teherszállítóra, de a kocsira felugrik egy harcos, és sortűzzel végez vele. Holtteste valószínűleg az Inđija külvárosában fekvő tömegsírba került. Mihály atyát Inđijába hurcolják. A lágerből 1944. december 2-án tér vissza, s első nyilvános miséjét a templomban 1944. Karácsonyán du. 4 órakor mutatja be.

1945 márciusában Pletikoszich Péter atyát küldik Mihályhoz, akit április 26-án már Budapestre diszponálnak. 1945 júliusában dr. Ashiku Anton atya, az albán ferences rendtartomány tagja érkezik Péter atya mellé. Miután Péter atyát 1945. december 3-án kilenc hónapra börtönbe zárják Požarevacon, ő veszi át a hívek lelki vezetését. Itt kell megemlítenünk, hogy az atyák elhurcolásának idején s Ashiku atya itteni működésének első éveiben rendkívüli nagy lelki segítséget nyújtott a rendház hívőközösségének ft. Vondra Gyula, a Szent Rókus plébánia akkori plébánosa.

A Szent Cirillről és Metódról elnevezett horvát ferences rendtartomány 1955 márciusában küld ferencest a rendházba Hermann Hermenegild atya személyében, akit elöljárói szolgálattal bízott meg. Ez egyben azt is jelentette, hogy egyházjogilag a ház az említett rendtartomány fennhatósága alá került máig ható érvénnyel. A népszerűen Páter Djildónak nevezett atya 1961. október 13-án halt meg, és a futaki úti katolikus temetőben helyezték örök nyugovóra. Halálát követően Luksa Létusz atya került Újvidékre utódaként. Időközben 1962. március 10-én elhunyt Anton atya, akinek örök nyugvóhelye szintén a futaki úti temetőben van.

1. augusztus 19-én a tartományi elöljáróság Pletikoszich Péter atyát helyezte házunkba, és mivel Létusz atyát máshova irányították, egyedüli lelkipásztorként tevékenykedett az itt gyülekező hívek körében.

Miután Péter atya 1970. június 22-én váratlanul elhagyta a házat, rövid időre Horvat Hadrián atya vette át a szolgálatot, akit 1970. szeptember 4-én Hajek Gotthárd atya váltott föl. Egy ideig Gotthárd atya mellett működött Cvitković Budimir (1975. augusztus 14-étől 1977 elejéig) és Linić Zvjezdan atya (1978. IX. 6. – 1978. XII. 12.).

1. augusztus 24-én Horvat Benko atya kerül a rendház élére, kisegítőként pedig Harmath Károly. Miután Benko atyát kinevezték tersattói gvardiánnak (1982. Február 4-én), dr. Harmath Károlyatyát bízzák meg a rendház vezetésével, aki mellett kisegítőként újra itt találjuk Budimir atyát (1982. III. 27. – 1983. VI. 27.). 1984. június 19-én dr. Vojnović Tádé atya lép Budimir helyére.

Tádé 2008. novemberében bekövetkezett halála óta Károly atya egyedül látja el a templommal és rendházzal kapcsolatos feladatokat és megbízásokat.

A ház különben a ferences jog értelmében fennállásától önálló rezidencia volt 1987-ig, azóta pedig a szabadkai rendház filiális háza, egy megszakítással, amikor ugyanis gvardianátusként működött Bács és Zimony leánykolostorokkal.

„Ti vagytok az Isten temploma.” (1Kor 3,16)

A templomnak attól függetlenül, hogy a ferenceseknek sohasem volt plébániájuk a városban, és hogy befogadóképessége szerény, mindig nagy volt a vonzóereje. A hívek itt lelki központra találtak.

A szentségek kiszolgáltatását illetően elsősorban a szentmiseáldozatot, a bűnbánat szentségét és a betegek szentségét kell kiemelni, de a város megértő lelkipásztorainak köszönhetően más szentségekben is részesülhettek és részesülnek azok, akik különös módon kedvelik a lelkiségnek ezt az oázisát városunkban, és a szentségekhez itt óhajtanak járulni.

Isten Igéjének élőszóbeli hirdetésére az itt működő lelkipásztorok mindig nagy hangsúlyt fektettek.

A kezdeti háborús években heti szentségimádások keretében itt esdekeltek a pásztorok és a nyáj a békéért; bizalommal kérték Páduai Szent Antal közbenjárását, de a Mária-tisztelet sem volt kevésbé vonzó számukra. A háborút követő években különösen a lourdes-i Szűzanya iránti tisztelet volt jellemző közösségünkre, míg később, egészen napjainkig, a májusi és októberi ájtatosság.

Az élő rózsafüzér-társulatok pedig továbbra is tanúsítják, hogy a templomban gyülekező hívek életében a Mária-tisztelet nem redukálódik kizárólag a templomi ájtatosságra.

A hívek lelki templommá való építését szolgálja a rendszeres hitoktatás a nyolcosztályos iskola tanulói számára, a napjainkban rendszeresített hetenkénti bibliaóra és bibliatanfolyam felnőttek számára, valamint gyermekek és felnőttek felkészítése a szentségek vételére.

A Ferences Rend, az Egyház, a kultúra és a társadalom szolgálatában

A rendházban működő ferencesek tevékenysége sohasem korlátozódott kizárólag a templomi lelkipásztorkodásra.

A kezdeti időszakra jellemző a ferencesek jelenléte az iskolai hitoktatásban és a rendszeres kórházi lelklészetben.

Az ötvenes, hatvanas és hetvenes években a Bácska és a Bánát különböző helységeiben tartott népmissziók, valamint bel- és külföldi zarándoklatok szervezése bővíti a lelkipásztori tevékenységet.

A nyolcvanas évektől kezdve a katolikus sajtóapostolkodás és a kulturális életbe való fokozottabb bekapcsolódás jellemző házunkra.

1982-ben Harmath Károly atya megalapítja az Agapé Könyvkiadót, amely a nyolcvanas években nyomdával bővül. 1991-ig jogilag a zágrábi Kršćanska sadašnjost önálló magyar részlegeként működik, ez év szeptemberétől pedig magánvállalatként.

A nyolcvanas évek végén Vojnović Tádé atya megszerkeszti a történelminek nevezhető első horvát nyelvű bibliai konkordanciát, amely 1991-ben lát napvilágot nyomtatásban.

Az említett tevékenységek mellett az itt működő ferencesek a rend keretén belül többféle megbízatást láttak el: betöltötték a generális delegátus, vizitátor, definitor, permanens formáció felelőse szolgálatát, tagként közreműködtek a rendtartomány különböző bizottságaiban.

Egyházi síkon említésre méltók a papságnak tartott rekollekciók és lelkigyakorlatok, az egyházmegye papi szenátusában, a Magyar Püspöki Kar Média Bizottságában tagként, illetve a Katolikus Újságírók Nemzetközi Szövetségének folyóiratrészlegében tanácsosként kifejtett tevékenység.

Az egyetemes egyháznak tett más szolgálatok között tarthatjuk számon, hogy e ház nyújtott fedelet az Újvidéken letelepedni szándékozó bazilita nővéreknek (1959-től 1966. április 20-áig), Ferences Irgalmas Nővéreknek (1962-től 1966. április 16-áig) és a plébániai kisegítő Regina Mundi szerzetesnővéreknek (1970. szeptember 17-étől 1974-ig).

A kultúra terjesztésének terén jelentős tényezőt képvisel a ferences jelenlét a katolikus könyvkiadásban, a tanításban: példa rá a héber nyelv rendszeres tanítása a Baptista Teológiai Iskolán, a Bibliáról szóló előadások az újvidéki Bölcsészettudományi Karon és az újvidéki középiskolákban, az Újvidéki Rádió magyar nyelvű rendszeres és rendkívüli vallási műsorainak a szerkesztésében való közreműködés, valamint különböző művelődési rendezvényeken való részvétel és művelődési társaságok tagjaként végzett munka.